Gazdasági válság van, és ezt mindannyian érezzük. Többségünknek nőttek a törlesztőrészletei, és emberek ezrei váltak munkanélkülivé. De mindenki tisztában van azzal is, hogy a gödör alja még nem látszik. Sajnos az elnyomorodás valós végkifejlet több tízezer honfitársunk – magánemberek és kisvállalkozások – számára. EGYEDÜL HAGYTAK MINKET A PROBLÉMÁVAL, S A BANKOK AZ ÖSSZES TERHET TOVÁBBHÁRÍTJÁK RÁNK. A közérzetünket tovább rombolja az a hit, hogy eszköztelenek vagyunk, és nem tehetünk semmit sem. De ez nem igaz. Az érintettek nagy száma miatt azonban egy esetleges egységes fellépéssel változtatni lehet ezen.
Gyakorlatilag ADÓSRABSZOLGÁK lettünk, akár HÍVHAJUK IS ÍGY magunkat. A történelem órán nem fogtuk fel teljesen, hogy az ókori Róma plebejus-mozgalmait miért hajtották annyira a tömeges adósrabszolgaság kínjai, az miért és hogyan alakult ki. Vagy a Francia Forradalomban miért égették fel a levéltárakat. Az adósságleveleket és birtokpapírokat tüntették el így. Most már értjük ennek valódi jelentőségét.
Persze az is kérdés, hogy mi itt és most mit tehetünk. Hát ezt:
A deviza-alapú törlesztő részleteket a tavalyi árfolyamon fizessük. A munkanélkülivé vált, vagy más miatt megszorult sorstársaink a megélhetésük biztosításáig ne fizessenek törlesztést. A hátralékra pedig úgy tekintjük, hogy a bank vállalta. A bank nyilván megpróbálja nem úgy tekinteni, de fel kell fogniuk, hogy a világ megváltozott, és a bajokból nekik is ki kell venniük a részüket. Akiknek automatikusan vonják a részletet, azok nyissanak új számlát máshol vagy kérjék készpénzben a fizetésüket. Kis kényelmetlenség, de vállalható.
A bankok alapvetően és végső soron az állami apparátus (bíróságok, Földhivatal, rendőrség) segítségével kényszerítik ki a szerződéseket. Őhozzájuk szól a következő kérés: ne siessék el az eljárásokat. Nem szabotázsra szólítjuk fel őket, csak arra, hogy olyan a tempóban végezzék a dolgukat, mely a mezei állampolgár ügyeinél jellemző. Ez elegendő időt hagy a kérdés „politikai” rendezésének befejezésére. A demokráciánk meglehetősen kiüresedett, de egy igazi tömegmozgalmat nem hagyhat figyelmen kívül az államapparátus. Fogjuk ezt fel ezt a demokrácia-gyakorlás egy direkt módjának.
Ugyanis az erőt csakis az egységes fellépés adhatja. A bankok egységesen és szervezetten lépnek fel, hatékonyan képviselik érdekeiket az állam különféle szerveinél és a gazdaságban. Kihasználják azt, hogy mi – legalábbis látszólag – egyénenként vagyunk velük kapcsolatban. Ezért fontos az egységes és szimultán cselekvés. Honfitársaink százezreit érinti a probléma, áttételesen több millió embert, és ebben már valódi erő van.
A fentiek értelmét és jogosságát sokan meg fogják kérdőjelezni, sőt, ezek a hangok lesznek túlsúlyban a médiában. Sokszor elhangzott és el is fog hangzani, hogy „többet költöttünk, mint amennyit megengedhettünk volna”, „túlvállaltuk magunkat” stb. Magyarán, hogy mi vagyunk a hibásak, viseljük a következményeit. Ez a „mi” jelentheti a törlesztéssel megszorult állampolgárt, de akár magát Magyarországot is.
Ezekkel az érvekkel szemben azt mondhatjuk, hogy kérem szépen, mi rendesen dolgozunk (ha hagynak), és egy rendes életszínvonalat várunk el ezzel szemben: lakhatás, oktatás, egészségügy, autó, és még munkanélküliként is egy minimális anyagi biztonság. EZ NEM LUXUS a 21. SZÁZADBAN, ez kell, hogy legyen az alap. Amelyik rendszer ezt nem tudja biztosítani, az rossz rendszer. Ne feledjük, nem természeti katasztrófa vagy háború után vagyunk, amikor az egész országnak tényleg meg kell húznia a nadrágszíjat. Elvileg normális időket élünk, legalábbis Európában. A gyárak, az infrastruktúra nem lett szétbombázva, nem vitte el árvíz vagy szélvihar a fél országot (sajnos iraki és afgán sorstársaink ezt nem mondhatják el magukról). Ezek után szégyen, hogy hitelekkel kell biztosítanunk azt az életet, ami – akárhogy is nézzük – egy fejlett országban jár.
Mellesleg a sajtóban rendszeresen megjelenő kioktatásoknak van egy vicces vonása. Szinte minden cikkben előhoznak egy-egy „bezzeg-országot”. Sokáig a kedvenc Észtország volt, ahol – legalábbis a cikkek szerint – mindent tökéletesen csináltak. Ők most nagyobb bajban vannak, mint mi, és a többi hasonló élenjáró példa-ország is sorra bedől. Izland, a Baltikum, Lengyelország, Románia, Csehország mind-mind a válságot nyögi, de bizonyos értelemben a legfontosabb „bezzeg”, az Egyesült Államok van a legnagyobb bajban, bár ez a sajtóból nem biztos, hogy kiderül. Lehet kötni a fogadásokat Szlovákiára! Három, vagy hat hónap kell-e nekik?
Ráadásul ez a válság meglepetésként érte a sok zseniálisnak beállított pénzügyi szakértőt, közgazdászt, bankost, voltaképpen az egész gazdasági elitet. Ha ennyire nem értenek hozzá, akkor miért hallgassunk a tanácsaikra MOST? Csak halkan jegyzem meg: egyedül a marxista közgazdászok jelezték előre a válságot.
Azt hiszem, levonható a következtetés: nem csináltunk semmit sem rosszabbul vagy jobban, mint a többiek. A probléma rendszerszintű. Hiszen mennyire ironikus, hogy éppen Franciaországot érinti kevésbé a válság, ahol megmaradt a sokat szidott nyugat-európai szocializmus sok vonása (erős szakszervezetek, magas fizetések, jelentős helyi termelés és fogyasztás, állami egészségügy, komoly szociális háló), vagy Kínát, ahol állami tervezés és irányítás van a gazdaságban.
A rendszer problémáit viszont nem viselhetjük mi egyedül. A bankok nem vállalnak semmilyen kockázatot, körülbástyázták magukat a szerződésekben a kockázatok ellen. (Zárójelben: ez azért is érdekes, mert a kereskedelmi banki kamat elvileg a vállalt kockázatot ellentételezi.) Amíg ment valamelyest a szekér, addig ez elviselhető volt, de már nem az, és most NEKIK IS RÉSZT KELL VÁLLALNIUK a megoldásban, el kell viselniük a hektikus és a teljesítményünktől gyakorlatilag független árfolyamváltozások kockázatából adódó veszteséget.
A bankoknak is vannak „bankjaik”, és itt nem az államra vagy a Nemzeti Bankra gondolunk. A nemzetközi pénzügyi rendszer nagyon bonyolult, a lényeg az, hogy az itt jelentkező veszteség a bankok számára a miénkhez hasonló törlesztési akadozásokat jelent más pénzintézetek felé. Ezt az oldalt nekik maguknak kell intézniük, ki kell harcolniuk egy megfelelő törlesztési sémát. AMIT VISZONT NEM SZABAD HAGYNUNK, AZ A BANKOK ÁLLAMI KISEGÍTÉSE. A magyar állam a közhiedelemmel ellentétben nem volt sohasem különösebben túlköltekező az átlagpolgár felé. A nagy gazdasági szereplőket viszont nem volt rest „kisegíteni” ilyen vagy olyan módon. Egy későbbi „politikai rendezés” egyik pillére az kell legyen, hogy végre a nagy szereplők is vállalják a kockázatot.
Ez valójában egy kiegyezés, pontosabban javaslat kiegyezésre. Nélkülünk nem létezhetnek, bármit mondanak is. Csányi Sándor nagy hangon utasította el pár éve a bankokra kivetett, mérsékelt extra adót, azzal fenyegetett, hogy majd átteszi a tevékenységét Szlovákiába. Ma meg ő a bankmentő-csomag szószólója. Hát menjen most Szlovákiába! :)
Összefoglalva: Amit kérünk, az egy tisztességes életszínvonal. Amit ajánlunk, az egy tisztességes mértékű profit, ami nem szükségszerűen mindig pozitív. Ez egy tárgyalási ajánlat, de egy figyelmeztetés is mellé van csomagolva: eljöhet az a pillanat, amikor úgy érezzük, nincs vesztenivalónk. Nem vagyunk gazdagok, nem arról van szó, hogy Ferrarit veszünk-e vagy csak egy A8-ast. A nyomor kilátása, a jövő elvesztése, az elviselhetetlennek érzett helyzet végeredménye olyasmi is lehet, amit egy régóta került és száműzött szóval FORRADALOMNAK hívnak.
Apropó, azt se feledjük, hogy a környező országokban élő sorstársaink ugyanebben a cipőben járnak. Őket is hasonló lépésekre kell buzdítani. Minél többen vagyunk, minél erősebb a nyomás, annál gyorsabb és fájdalommentesebb a politikai rendezés. Az EU egy régió-szintű mozgalomat nem hagyhat figyelmen kívül. Aki beszéli a szlovákot, románt, ukránt, szerbet... sőt, a németet(!), azt kérjük, fordítsa le ezt az irományt, és küldje el külföldi ismerőseinek!
Zárszóként: taktikai okokból nem szabad hagyni, hogy a jelenlegi politikai pártok és mozgalmak valamelyike a saját taktikai megfontolásai miatt egy ilyen polgári kezdeményezést kisajátítson („élére álljon”). Legyünk tőlük függetlenek. Nem azért, mert a politikusok korruptak és hülyék. Mindenhol és mindig azok. Nem is azért, mert ez nem politikai kérdés. Pont, hogy az. A cél egy politikai rendezés. Viszont a jelenlegi magyar (és régiós) politikai erők az elit érdekeit képviselik, hangos fogadkozásaik és tiltakozásuk ellenére. Ez a kapcsolat ritkán nyilvánul meg nyíltabban, mint amikor a furcsa nevű „Refomszövetség” jóformán parancsokat ad a magyar kormánynak.
És még valami: kerüljük még a burkolt rasszizmust is, és több okból is. Az első és legfontosabb: marhaság, nem igaz. Nem a zsidók-cigányok-melegek-románok-arabok-oroszok-kínaiak-bevándorlók miatt van a mostani helyzet. Ezt végső soron az elit kavarta ki magának, és az elit mindenhol ugyanolyan. Viszont a rasszizmus rossz ízt adhat egy ilyen kezdeményezésnek, és a sajtóban könnyen a kérdéses mozgalmak szintjére degradálják: „ja, azok a zsidózók?”.
